BEMER HORSE-SET®
Szeretettel lovának

Horse Set (1)

A lovas csak egy szintén boldog, egészséges, kipihent és ellazult lovon lesz igazán boldog. Csak ekkor tud figyelmesen és készségesen együttműködni.
Az új BEMER Horse-Settel a BEMER Int. AG ehhez értékes hozzájárulást nyújthat. A liechtensteini vállalat több mint két évtizede úttörőnek számít a fizikai érterápia területén való kutatásban és fejlesztésben. Ezzel a humángyógyászatban és már a lovassportban is nevet szerzett magának. Mellesleg olyan nevet, amely a Riders-Tourral való több éves partneri kapcsolat révén válhatott ismertté.
A BEMER Horse-Setet a lovak szervezetének követelményeihez optimalizálták és az egészség egy fontos elemét célozza: javítja a mikrokeringést, vagyis a legkisebb vérerek vérellátását, elősegíti az anyagcserét, valamint a sejtaktivitást, és ezzel a regenerációs és gyógyulási folyamatokat is.
Emellett tudományos tanulmányok bizonyítják az elengedettség és a regenerálódás javulását.

Bemer a lovas sportban (angol)

Bejelentkezés:

Németh Adrienn

06 20 311 93 63

Kecskemét, Béke fasor 34. 

 

Spektrum Műszaki Kft.

Több egészség, Jobb élet